Szakok

Aloldalak:

4 évfolyamos gimnázium – általános tanterv

A középiskolai évfolyamok száma: 4 évfolyam

 

Alkalmazott tanterv: kerettantervekre épülő helyi tanterv

 

Választható idegen nyelv: angol és német

 

Az általános gimnáziumi képzésben részt vevő tanulók a négy év során az általános műveltség megszerzésével, illetve az utolsó két évfolyamon az általuk választott tárgyak emelt szinten való tanulásával megszerezhetik az érettségi bizonyítványukat, amellyel lehetőségük nyílik a továbbtanulásra, a felsőoktatásba való bekerülésre. A képzés célja, hogy a hátrányos helyzetű tanulók előtt is nyitott legyen a felsőoktatás világa, a továbblépés lehetősége.

4 évfolyamos gimnázium honvéd kadét közismereti képzés

Alkalmazott tanterv: kerettantervekre épülő helyi tanterv választott specializációval

Választható idegen nyelv: angol és német

Az erre a képzésre jelentkező diákok önkéntes vállalás alapján vesznek részt a Honvéd Kadét Program által biztosított honvédelmi nevelésben. A képzés keretein belül a kadétok megismerkedhetnek a honvédelem alapfogalmaival, az állampolgárok honvédelemmel

kapcsolatos kötelezettségeivel. A diákok a honvédelmi alapismeretek tantárgyból középszintű érettségi vizsgát tehetnek. A tanulók fegyveres oktatása a lövészet tantárgy keretein belül Miskolc-Martinkertvárosban történik. Az önvédelmi ismeretek órán ők is megtanulhatják mindazon technikák összességét, melyeket nemcsak a szakmai továbbtanulás során, hanem a hétköznapi életben is alkalmazhatnak önmaguk és mások védelmére. A kadétok jogosultak a Béri Balogh Ádám honvéd kadét ösztöndíjra, amely azonban tanulmányi eredményhez kötött. A tanórai elfoglaltságot szabadidős programok egészítik ki.

4 évfolyamos gimnázium belügyi rendészet fakultációval

A középiskolai évfolyamok száma: 4 évfolyam

 

Alkalmazott tanterv: kerettantervekre épülő helyi tanterv választott specializációval

 

Választható idegen nyelv: angol és német

 

A képzés keretein belül a tanulók megismerkedhetnek a rendvédelmi, a katasztrófa – tűz és polgári teendők fogalmával. A városban tűzoltó állomás működik, továbbá rendőrőrs is található-igény esetén szívesen tartanak tájékoztatást.  A fakultáció keretén belül a nálunk tanuló fiataloknak térítésmentes KRESZ elméleti képzést biztosítunk.

A képzés része az önvédelmi ismeretek elsajátítása – amelynek jelentős szerepe van az önfegyelem fejlesztésében, a jellem formálásában.

A képzés érettségi vizsgával zárul, a kötelező tárgyak mellett választható tárgyként közép- és emelt szinten is lehet vizsgázni belügyi rendészeti ismeretekből.