Iskolánkról

Az Abigél Többcélú Intézmény 2000-ben – közös igazgatású közoktatási intézményként jött létre azzal a céllal, hogy lehetőséget és színvonalas kínálatot biztosítson a művészeti szakképzés iránt érdeklődő, pályaválasztás előtt álló általános iskolai tanulók részére. Az iskola profilja kezdetekben még tisztán művészeti jellegű volt, a jelentkezők igényeinek megfelelően azonban folyamatosan bővült a képzési paletta. Mára, továbbtanulási lehetőséget kínálunk alapfokú, szakközépiskolai, szakgimnáziumi, gimnáziumi valamint felnőttoktatási képzés formájában. A gimnáziumi és szakközépiskolai tagozaton a négy évfolyamos képzés keretein belül diákjaink több specializáció közül is választhatnak. Emellett lehetőséget biztosítunk alapfokú művészetoktatásra, melyre már általános iskolás kortól várjuk a jelentkezni kívánó tanulókat. 

A folyamatosan növekvő tanulói létszám és az utóbbi évek szakképzés iránti igénye tette lehetővé számunkra, hogy intézményünk a 2012-2013-as tanévet már nemcsak Nyíregyházán és Debrecenben tudta megkezdeni, hanem az Északi- középhegység erdőkkel borított dombvidékén Szikszón és Szendrőn is. A folyamatos növekedésnek hála 2016-tól egy újabb taggal bővült intézmény családunk, így képzésünk már Ózdon is elérhetővé vált. Ózdi képzésünkről tájékozódjon a 2017-2018-as Felvételi Tájékoztatónkból.

 

Alapfokú művészetoktatás

 

Az alapfokú művészetoktatásba – zeneművészeti, táncművészeti, képző-és iparművészeti , valamint színművészeti területeken – várjuk a művészetre fogékony növendékeket.

 

Nyíregyháza

 

Nyíregyházi iskolánk, mely intézményünk székhelye is egyben 2000-ben kezdte meg működését, majd 2009-ben átköltözött a mai megújult épületébe a Tünde utca 10/a szám alá. Ahol egy új, kollégiummal, étteremmel kialakított iskolaépület készült el. Diákjaink tanulmányaikat már itt kezdhették meg a 2009/2010-es tanévtől. Az éttermet a 2012-13-as tanévben tankonyhává nyilvánították, így szakács és pincér növendékeink szakmai gyakorlatukat helyben, az iskolában teljesíthetik. Létesítményünk korszerű felszereltségével, kialakításával megfelel a kor helyi, magyarországi, európai követelményeinek.

 

Itt a művészeti képzések mellett, több éve már gimnáziumi és szakközépiskolai képzéseket is indítunk. Az iskola a vidékről érkező tanulók számára kollégiumi ellátást biztosít, amely egy épületben van az oktatás helyszínével, mely mindamellett, hogy biztosítja az ideális tanulási feltételeket, rendkívül kényelmes a diákok számára. Tanulóink szeretnek Abigéles diákok, lenni. Itt mindenki megtalálhatja magának azt a képzési formát, amely képességeihez és igényeihez a legjobban illeszkedik. Az iskola családias légkörrel, a pedagógusok elhivatott, gondoskodó munkával várják a jelentkező tanulókat.

 

Intézményünk indulásakor meghatározott tervek, célok folyamatosan valósulnak meg. A diákok életét tanulmányi osztály segíti. A művelődést, szakmai fejlődést szolgálja a jól felszerelt könyvtár, a többnyelvű oktatást és a nyelvtanulást segíti a nyelvi labor. Az informatikai oktatáshoz kapcsolódóan, a  szükséges számú és korszerű multimédiás számítógépen tanulhatják diákjaink a számítástechnikai és szakmai ismeretek alkalmazását.

 

Debrecen

 

Iskolánk működését 2005-ben a Víztorony utca 9-11. szám alatt kezdte meg egy igényesen felújított, korszerűsített épületben. A folyamatos növekedést kielégítve 2012 őszétől újabb szárnnyal és tornateremmel bővültünk. Nappali tagozatos diákjainknak a képzések széles skáláját biztosítjuk. Családias légkörben zajlik az oktató-nevelő munka, ezzel is harmónikus légkört teremtve az iskolai élethez. Tanulóink értelmi, illetve érzelmi fejlődésére is nagy hangsúlyt helyezünk, hogy támogató és elfogadó, de ezzel együtt irányt mutató oktatásban töltsék a középiskolai éveiket.

 

Szikszó

 

Intézményünk a 2012/2013-as tanévben nyitotta meg kapuit Szikszón, lehetőséget adva a Csereháton élő azon fiatalok számára, akik szakmát szeretnének tanulni. Várjuk a diákokat a 3 évfolyamos szakképzés keretében olyan szakmákra, melyekkel, a gazdaság igényeivel összhangban megalapozhatják jövőjüket a felnőtt életre.

Iskolánk célja, hogy kreatív gondolkodású személyiségeket neveljen, akik az életben jól boldogulnak majd a munkaerőpiacon.

A szakképzés mellett lehetőség nyílik művészeti képzésekre, tánc, zene és dráma szakon.

Iskolánk 2015 szeptemberétől új épületbe költözött. Mely kényelmes környezetet biztosít a tanulásra, ahol a hatalmas udvar módot ad sportolásra, kertészkedésre, iskolai rendezvények megtartására. Az iskolai közösség életét színes sport, kulturális és szabadidős programok teszik változatossá.

 

Iskolai élet

Igyekszünk színessé tenni a nálunk tanuló fiatalok életét különféle programokkal:

  • iskolai rendezvényekkel
  • tanulmányi kirándulásokkal
  • sportvetélkedőkkel
  • az évente megrendezésre kerülő Abigél nappal
  • tájékoztató előadásokkal

 

Szendrő

 

Intézményünk a 2012/2013-as tanévtől kezdve az Északi-középhegység erdőkkel borított dombvidékén, a Cserháton is indít képzéseket: Szikszón és Szendrőn, ahová a szakmát szerezni kívánó tanulókat várjuk három évfolyamos szakképzés keretében. Iskolánk nagy hangsúlyt helyez a kreatív gondolkodású személyiségek kialakítására. Az iskola célja, hogy olyan szakmát adjon a tanulók kezébe, amellyel sikerrel indulhatnak a munkaerő piacon. A képzés mellett lehetőség nyílik művészeti képzésre: tánc, zene, dráma szakon.

Iskolánk 2015 szeptemberétől új épületbe költözött. Mely kényelmes környezetet biztosít a tanulásra, ahol a hatalmas udvar módot ad sportolásra, kertészkedésre, iskolai rendezvények megtartására. Az iskolai közösség életét színes sport, kulturális és szabadidős programok teszik változatossá.

 

Ózd

 

Ózdi telephelyünk 2016 nyarán kezdte meg működését, a település kertvárosi részének szomszédságában, csodás zöld környezetben, alig 200 méterre az ózdi horgásztótól. A Bolyki főút 13. szám alatt található a három emeletes, egykor kollégiumként szolgáló épület, melynek első szintjén helyezkednek el az iskola tantermei. A frissen felújított helységekben, a színvonalas oktatáshoz nélkülözhetetlen eszközök, informatikai berendezések és állandó wifi internetelérés is adott.       Ahogy egy frissen induló iskola esetében ez lenni szokott, további folyamatos bővülés és fejlődés várható, és ebben az úttörő évfolyamoknak kulcsszerep jut. A pedagógusokon és a tanulókon egyaránt múlik, milyen iskolává varázsoljuk ezt az intézményt, mert az iskolát együtt építjük.

 

Abigél Iskolák hagyományai

 

Folyamatosan törekszünk iskolánk egyéni arculatának kialakítására. Tanulóink – a képző- és iparművészeti tagozat első növendékei által tervezett –  felsőt kapnak, és szívesen viselik az Abigéles tréningruhánkat is.

 

Hagyományteremtő rendezvényeink között a diákok által igen kedvelt az elsőévesek fecsketábora, illetve a fecskeavató. Minden év februárjában megrendezzük az Abigél napi rendezvényt, és immár saját rendezvényünknek tekintjük a Szabó Magda vers- és prózamondó versenyt.

 

A külső műhelygyakorlatokat, az osztálykirándulásokat saját táborainkban: a művészeti témákban gazdag Tivadaron található Tisza parti Szabadidő Táborban és a ritka természeti értékek közelében elhelyezkedő Ligeti Szabadidő Táborban Bátorligeten -az itt található ősláp a világörökség része -, valamint a festői szépségű Zempléni-hegységben fekvő Vilyvitányban, a Vilyvitányi Szabadidő Táborban valósítjuk meg.

 

Intézményünk célja olyan korszerű általános és szakmai műveltség megszerzésének biztosítása, melynek birtokában a tanulók alkalmassá válnak az érettségi és szakmai vizsga letételére. Ezt követően lehetőségük van a középfokú szakmai végzettséggel betölthető munkakörökben való elhelyezkedésre, illetve nagy esélyük van elsősorban a szakirányú, de más felsőoktatási intézményekben való továbbtanulásra is.

 

Az iskola jól képzett, korszerű szakmai ismeretek birtokában lévő tanulókat kíván kibocsátani, olyan személyiségeket, akik képzettek, esztétikailag érettebbek. Igényük van az önművelésre, a nemzeti és egyetemes kultúrában való jártasságra, leendő munkahelyükön pedig önállóságról, és magas fokú együttműködésről tesznek majd tanúbizonyságot.

 

Mindezek megegyeznek azokkal az európai kívánalmakkal, amelyeknek elérése, megvalósítása az iskola elsődleges feladata és értékrendje között szerepel. Ennek érdekében nemcsak a magyar társadalom hagyományos értékeit kívánjuk közvetíteni tanulóinknak, hanem a nemzetközileg elfogadott normákat is.

 

Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok saját életük alakításában aktívan részt vegyenek, igényük legyen saját életük tudatos, felelős döntések meghozatalával történő alakítására. Az iskola nagy hangsúlyt helyez a kreatív gondolkodású személyiségek kialakítására. Célunk, hogy tanulóink kulturálisan nyitottak legyenek és aktívan bekapcsolódjanak környezetük értékeinek megőrzésébe, gyarapításába.